Háziállataink élelmezése ma a világ fejlett országaiban megoldott, és széles kínálatból válogathatunk. Magyarország ilyen szempontból szerencsés helyzetben van. A kisállatok számára gyártott eledelek szinte mindenhol elérhetők (többek között speciális kisállatboltokban, élelmiszerboltokban, nagykereskedelmi üzletekben és online kiskereskedőknél is). Emellett számos világcég és magyar vállalkozás is gyárt állateledelt Magyarországon, nem utolsósorban a megfelelő, helyben elérhető alapanyag következtében.
Világszerte megfigyelhető trend, hogy a kedvtelésből tartott állatok eledele (annak minősége, elérhetősége, változatossága, az ellátás biztonsága) manapság hasonlóan fontos, mint a „humán” élelmiszereké. A kisállateledeleket általában olyan országokban gyártják, ahol, vagy aminek közvetlen környezetében jelentős a kereslet, illetve könnyen elérhetők a legfontosabb alapanyagok (húsok, halak, gabonafélék).
Manapság jól látható, és érzékelhető a kisállateledelek jelentősége. Habár már több évezrede háziasítottuk pl. a kutyákat, tudatos táplálásuk, illetve a róluk társként való gondoskodás lehetősége mégis alig kétszáz éves történetre tekint vissza, az ipari forradalommal járó anyagi és szellemi felemelkedés eredményeként.
Az első ipari körülmények között gyártott állateledelek kekszek voltak, és az 1800-as évek közepéről származnak. Azóta az ipar rendkívül sokrétűvé nőtte ki magát. Megszámlálhatatlanul sok termék érhető el a különféle életszakaszok és életmódok igényeinek kielégítésére, illetve a kisállatokat érintő egyes betegségek esetén is fontos szerepe lehet a megfelelő táplálásnak.
A 19. század közepe óta, amióta egy James Spratt nevű leleményes vállalkozó, látva, hogy van igény speciálisan a kutyák részére gyártott eledel előállítására, óriásit változott a világ. Eleinte csak a gazdag, sport, vagy egyéb különleges célból tartott háziállatok juthattak dedikáltan nekik kifejlesztett eledelhez, azonban ez nagyon hamar megváltozott.
Az elkövetkező években, amint az élelmiszertudomány, az élelmiszerbiztonsági technológia és a kisállatok egyedi táplálkozási szükségleteinek megértése tovább fejlődött, a kedvtelésből tartott állatok élelmezésével foglalkozó gyártók további változatokat vezettek be a háziállatok és azok tulajdonosai igényeinek kielégítésére. A kedvtelésből tartott állatok eledelét előállító vállalatok keményen dolgoznak minden kisállateledel minőségének, biztonságának és táplálkozási teljességének biztosítása érdekében.
Mára oda jutottunk, hogy a kisállateledelek piaca rendkívüli méreteket ölt, dinamikusan fejlődik, és egyre kifinomultabb eljárásokkal járul hozzá házi kedvenceink jóllétéhez. Szükség is van rá, hiszen sosem tartottak még ennyien valamilyen háziállatot az Európai Unióban. Az Európai Állateledelipari Szövetség (FEDIAF) évente felülvizsgálja a tagszövetségek piaci és állatpopulációra vonatkozó adatait. A számadatok szembetűnő bizonyítékot jelentenek arra, hogy az európaiak (köztünk hazánk állattartói) milyen fontosnak tartják házi kedvenceiket, és mekkora szerepet játszanak sokunk életében. Íme néhány kiemelt tény és adat az európai állattartásról, és állateledelgyártásról (2018):
– A részletes európai adatok itt megtalálhatók.
Az Európai Állateledelipari Egyesülés (FEDIAF) három részletes útmutatót készített a gyermekek számára, amelyek már magyarul is elérhetők. E füzetek közül kettő általános iskolás gyermekek számára készült. A harmadik füzet a kutyák biztonságos neveléséről, és a velük szembeni viselkedési normákról a legkisebbeknek (3 éves kortól) nyújt útmutatót.
A kiadványok célja, hogy könnyed és interaktív módon magyarázza el a gyermekek számára a macskák és kutyák eredetét, háziasításuk történetét, társadalmi szerepüket. A kiadványok részletesen kitérnek háziállataink viselkedésére, valamint arra is, hogy mi magunk hogyan viselkedjünk velük.
A kiadványok a FEDIAF szerzői jogi védelme alatt állnak. Oktatási célokra (iskolai órákon, vagy belső iskolai tanulócsoportokban) felhasználható, azonban az útmutatók harmadik fél részére történő továbbadása kereskedelmi célból tilos.