Az 1989-ben alakult Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (az ÉFOSZ) 2019 tavaszán, a szervezet 30. születésnapja alkalmából új nevet és arculatot kapott, és Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSZ) néven folytatja működését. A névváltozással a cél az volt, hogy ezen keresztül is hangsúlyozzuk: tagjaink mérettől, tulajdonosi szerkezetétől függetlenül felelősen működnek, értéket teremtenek a hazai fogyasztók és a hazai gazdaság számára, a fogyasztók érdekeit tartják szem előtt és hosszú távon is fenntartható módon működnek.
A FÉSZ elsődleges célja annak elősegítése, hogy a hazai élelmiszer-feldolgozók a magyar fogyasztókat jó minőségű, biztonságos és reális, a termelési költségekkel arányos, hozzáférhető áron kínált élelmiszerekkel láthassák el. Különösen fontosnak tartjuk olyan integrált élelmiszer-politika kialakítását, amely elismeri az ágazat nemzetgazdaságban betöltött stratégiai szerepét és az élelmiszerlánc egységes egészként történő kezelésére helyezi a hangsúlyt.
Ezek mellett legfőbb küldetésünk tagvállalataink hazai és nemzetközi versenyképességének javítását elősegítő szabályozási környezet létrehozásában történő részvétel.
Kidolgozzuk, tolmácsoljuk és képviseljük az iparág érdekeit védő álláspontot a hazai és uniós törvényalkotó szervek felé. Segítjük az élelmiszergyártókat a fogyasztói bizalom fenntartásában és együttműködünk az élelmiszerláncban tevékenykedő minden résztvevővel.
2020 tavaszán 5 tag belépésével megalakult a FÉSZ kisállateledel-gyártói tagozata. Célunk, hogy az élelmiszeripari tagság mellett a kisállateledel-gyártó és forgalmazó tagjaink számára is sikeres érdekképviseleti tevékenységet végezzünk. A tagságtól kapott felhatalmazás alapján tevékenységünk egyik fontos eleme, hogy a Magyarországon tevékenykedő kisállateledel-gyártó vállalkozásokat hitelesen és felelősségteljesen támogassuk.
Tagozatunk folyamatos kapcsolatban van a magyarországi és európai uniós állategészségügyi és egyéb, az iparág tevékenységéhez kötődő hatóságokkal, szakmai és civil szervezetekkel. A tagozat tagvállalatai között a legnagyobb forgalmú kisállateledel-gyártókat találjuk.
A kisállateledelgyártó vállalkozások a csatlakozással számos olyan ágazati információval gazdagodnak, amely megkönnyíti, és tervezhetőbbé teszi mindennapi tevékenységüket. A tagok:
![]() |
a kisállateledelgyártói ágazatban releváns szakmai, és gazdasági fejleményekről rendszeres tájékoztatást kapnak; |
![]() |
szakmai érdekképviseleti lehetőségre tesznek szert az ágazati döntéshozók, tisztviselők, szakértők, és más iparági szervezetek felé; |
![]() |
az Európai Állateledelel-Ipari Egyesülésen (FEDIAF) keresztül közvetlen betekintést nyernek az európai uniós döntéshozatali folyamatokba, és az aktuális trendekbe; |
![]() |
állandó egyeztetési lehetőséget kapnak a tagozat tisztviselőivel; |
![]() |
a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségébe történő belépéssel a kisállateledelgyártás mellett az élelmiszeripart érintő horizontális ügyekben is információhoz jutnak |
Tagozatunk tagja a FÉSZ-en keresztül az Európai Állateledel Ipari Szövetségnek, a brüsszeli központú FEDIAF-nak.
Az 1970-ben alakult FEDIAF fő célja, hogy képviselje a tagságába tartozó vállalkozások, valamint a nemzeti szövetségek, köztük a FÉSZ Kisállateledelgyártói tagozat érdekeit. A FEDIAF az Európai Unió intézményeivel és más partnerekkel, hatóságokkal, tudományos szervezetekkel együtt rész vesz az európai állateledelipar jogszabályi környezetének kidolgozásában. Emellett irányítja az állateledelgyártók önszabályozó tevékenységét, és biztosítja a fogyasztók védelmét szolgáló gyártói garanciákat.
A 2020-ban 50 éves FEDIAF 2005-ben Budapesten tartotta éves közgyűlését.
A FEDIAF-on keresztül napi jelleggel fontos információkat kapunk az alábbi témákban:
A FEDIAF szorosan együttműködik az összes európai tagszervezetével, köztük a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségével, valamint a 2014-ben Belgiumban létrehozott nonprofit társulással, a Kisállateledel Szervezetek Globális Szövetségével (GAPFA)
A FEDIAF (ahogy a FÉSZ is) tagja az egyik legfontosabb európai szintű szakmai érdekvédelmi szervezetnek, az Európai Élelmiszer- és Italszövetségnek, vagyis a FoodDrinkEurope-nak
A Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége a FEDIAF, és a FoodDrinkEurope-tagságának köszönhetően az élelmiszeripart és a kisállateledel-gyártást érintő valamennyi szabályozási folyamatról naprakész információval rendelkezik.
Lovasné dr. Bíró Barbara 2023 novemberében csatlakozott a FÉSZ csapatához, azóta látja el a Kisállateledel-gyártói tagozat titkári feladatait is.
2016-ban dietetikus, 2018-ban okleveles táplálkozástudományi szakember végzettséget szerzett a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán. Megszerzett egészségügyi és táplálkozástudományi ismereteit a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Élelmiszertudományi Doktori Iskolájában élelmiszeripari ismeretekkel egészítette ki doktori munkája során.
Az aktív munkát az élelmiszeriparban már a doktori képzés során megkezdte: élelmiszerbiztonsági szakértőként tapasztalatot szerzett az élelmiszeripar jogi szabályozásának, az élelmiszerek laboratóriumi vizsgálatának területén, valamint a szaktanácsadásban. Ezek mellett bővítette a kutató- és projektmunkái során megszerzett ismereteit az élelmiszerek érzékszervi minősítésében, valamint a fogyasztói viselkedés vizsgálatában is.
Balanyiné Kurucz Izabella 2011 óta dolgozik a Partner in Pet Food Hungária Kft.-nél, 2024 óta a FÉSZ Kisállateledel-gyártói Tagozatának elnöke.